Fotózzon a karácsonyi fotóstúdióban!

Karácsonyi fotóstúdióban készült fotók, mint személyre szabott ajándék

Úgy vélem két ember típus létezik, ha Karácsonyról beszélünk. Az egyik kategóriába azok az emberek tartoznak, akik őrült költségekbe halmozzák magukat és minél drágább és drágább ajándékokat akarnak adni szeretteinknek. A legtöbb abszolút nem személyes, sőt még csak lehet, hogy nem is arra vágyott leginkább az illető. De az biztos, hogy drága és látszik, hogy az ajándékozó jelentősen gondolt anyagiak tekintetében az ajándékozottra. A másik csoport pedig azok az emberek, aki mindenkinek valami nagyon személyeset, valami nagyon DIY akarnak adni. Ami valljuk be, valakinek bejön valakinek nem. Én speciel a karácsonyi fotóstúdióban kivitelezhető fotózás lehetőségét választanám, ha már személyre szabott ajándékokról beszélünk, ugyanis nem szeretem a DIY jellegű ajándékokat, de tudom, hogy több ismerősöm bolondul az ilyenekért. Személy szerint én inkább az az előbbi kategóriába tartozom, viszont próbálom felmérni azt, hogy milyen ajándékra vágyik az adott illető és annak megfelelően próbálok egy magasabb árkategóriában vásárolni.

 Viszont nagymamám esetében bajba kerültem, hiszen mindene megvan, mégis mit tudnék bármihez is hozzá adni. Hosszú hetek tanakodása után egyértelműen arra jutottam, hogy neki valami nagyon személyes ajándékot fogok választani. Így jutott eszembe a karácsonyi fotózás koncepciója. Hiszen minek is örülne jobban egy nagymama, minthogy az egész család közösen eltölt egy kellemes délutánt, ahol még minőségi képek is készülnek róluk. Így nem csak az élmény, hanem annak az eredménye is ajándék. Hisz végre lesz olyan albuma, amit bátran mutogathat mindenkinek.

 A karácsonyi fotóstúdióban levő fotózás előkészületei

Mindenekelőtt utána néztem a legjobb fotó stúdióknak. Hosszas keresgélés után megtaláltam a számomra leginkább megfelelőbbet, melynek nem csak az ajánlata volt nagyon kedvező, de maga a stúdió berendezése illetve a portfólió képek is nagyon közel álltak az én ízlés világomhoz. A weboldalon található telefonszámot felhívtam és időpontot foglaltam a stúdióba még jóval karácsony előtte, hogy a majd a mesés album már a fa alatt lehessen. Miután sikerült leszerveznem az időpontot, az egész családnak körbe kürtöltem az ötletemet és nagy meglepetésemre mindenki hatalmas lelkesedéssel fogadta a karácsonyi fotózás tervét. Miután lehetőséget kaptam, hogy egy előzetes konzultáción részt vegyek a fotóssal és az asszisztensével, elmagyarázhattam nekik az elképzeléseimet és az igényemet illetve feltehettem a felmerülő kérdéseimet, melyekre mind készségesen válaszoltak. A konzultáció után körbe vezettek a berendezett stúdiókon és a számomra leginkább szimpatikusat kiválaszthattam. Miután mindent leegyeztettünk és véglegesen lefixáltuk a fotózást és a mihamarabbi viszontlátás reményében elválltunk.

Mivel pontosan felmértem a stúdiót és már a fejemben ezáltal egy egészen komplex koncepció állt össze neki állhattam a szervezésnek. Mindenkit arra kértem, hogy a nagy napon egyforma stílusú ruhában, illetve a helységgel és egymással harmonizáló ruhákban jelenjenek meg.
Mivel így lesz a legszebb a fotósorozat összhatása

A karácsonyi fotóstúdióban levő fotózás menete

A kitűzött napon már mindenki hatalmas lázban égett. Amikor megérkeztünk kicsivel a megbeszélt időpont előtt a stúdióba rendkívül szívélyes fogadtatás köszöntött minket. A mesés stúdió gyönyörű karácsonyi díszekben pompázott a hangulat pedig egészen magával ragadó volt. Szinte már otthonosan éreztük magunkat és egészen el tudtuk engedni magunkat a kamerák ellenére is. Az egész fotózás nagyon jó hangulatban telt el, csak úgy repült az ídő. Azt pedig mondanom sem kell, hogy a végeredmény valami fenomenális lett, de tényleg.  Olyan természetesség és meghittség sugárzik a képekről. Ami úgy gondolom elengedhetetlen egy karácsonyi fotózás alkalmával. Hiszen karácsonykor a család van a középpontba és a minőségi ídő a legnagyobb ajándék.

Mi a gr3studiot választottuk, mivel számomra az nyújtotta a legideálisabb szolgáltatásokat. Akit esetleg érdekelne a https://www.g3studio.hu/karacsonyi-fotosutdio/  weboldalán utána tud nézni a stúdiónak

 A karácsonyi fotóstúdióról összességében

Úgy gondlom kiváló ajándék tud ez lenni, bármilyen családtagunk számára. Meglephetjük vele nagyszüleinket, szüleinket, de akár még a párunkat is egy páros fotózással, hiszen annak is megvan a maga varázsa. Az pedig biztos, hogy évek múlva nagyon jó élmény lesz vissza nézni ezeket a képeket. Szerintem, aki tényleg valami igazán személyes ajándékot szeretne adnia a szeretteinek az, próbálja ki a karácsonyi fotóstúdióban levő fotózás lehetőségét. Hiszen ezáltal nem csupán egy fantasztikus élményt ajándékozunk egymásnak, hanem összehozzuk a családot is és megalapozzuk a karácsonyi ünnepek hangulatát. Az eredmény pedig egy életen át el tud kisérti minket és bármikor csak elővesszük, majd boldogan gondolunk vissza az együtt töltött gyönyörű percekre.